2014. augusztus 26., kedd

MUK 1

A múltkor írtam, hogy van egy pár befejezetlen hímzésem. Erősen gondolkodtam, melyik legyen az első, és Renato Parolin - Fiori Antichi 7 - re esett a választásom. Gondoltam, ezzel állok a legjobban. Most, hogy nézem, valamivel kevesebb, mint a fele hiányzott még. Az alsó virágig volt kihímezve. Akkoriban azért tettem félre, mert kiderült elszabtam az anyagot, és nem fért volna rá az egész minta. Fejtettem, kicsit átrajzoltam, kihagytam 10 sornyi részt, és várólistára tettem. Ez egy évvel ezelőtt volt, mert akkor kezdtem el, mikor tavaly találkoztam Fidikével. Azóta már megvolt az idei találka is, ami kicsit rövidre sikerült, de jó volt :-)





Szerettem volna közeli képeket, de az én gépen erre nem képes. Ilyenkor visszasírom a régi Kodakot.


A hímzés vége felé jutott eszembe, hogy az egyik nagyon jó barátnőm nemsokára kerek szülinapot ünnepel. Eldöntöttem, hogy neki ajándékozom. Keretezve lesz, a szokásos széles keretet szeretném, mint az utóbbi RP képekre. Átadás után mutatom.

Most hozzáfogok a következő befejezésre váró hímzéshez. Ma reggel már kikészítettem az asztalra. Ennek majdnem a fele van készen, most nem árulom el melyik az. Nem is rosszak ezek a befejezések. Gyorsabban elkészülnek, mint egy új minta, könnyebben belefogok, mert már adott a vászon, a fonalak kéznél vannak. Jaj, belefogni valamibe, ez tart nálam a legtovább, meg a tervezgetés, mintaválasztás.

Már megint szómenésem van, pedig dolgoznom kellene :-(

Köszönöm, hogy erre jártál, megnéztél, és írtál :-)
Szép esős nyárutót kívánok!



2014. augusztus 11., hétfő

Gombák

Készen vannak a gombák. A keretezést majd a megrendelő intézi, ő adja ajándékba az anyukájának.
Szerettem őket hímezni. 








Kicsit gyűrötten :-( Hímezni, nem kerettel hímzek, csak a kontúrozásnál használom. Nekem így jobb. Legközelebb megmutatom, min hímzek (hogy az mikor lesz nem tudom).

Most gondolkodhatok melyik MUK-omat fejezzem be, mert van bőven.
Renato Parolin - ebből hiányzik a legkevesebb, vagy
a DFEA-Hortenziáját folytassan, abból van a legkevesebb :-)
vagy Palkó SAL hímzését, vagy a tulipánokat?
Vagy kezdjek valami újat? ;-) Na azt talán nem kellene!!!!!!

Vagy üljek le a varrógép elé és adjak végleges formát a hímzéseimnek. Abból is van rengeteg. Holnapig döntök, és beszámolok a hímzős találkozómmal egyetemben.

Addig is szép nyári estét kívánok!